Képes összefoglaló a 2012. december 1-jei szalagavatóról

A 12. a osztály (osztályfőnök: Szabó Miklós)

A 12. b osztály (osztályfőnök: Miterli Zoltán)

A 13. e osztály (osztályfőnök: Blastik István, kollégiumi nevelőtanár: Bíró Áron)

Galambosi Gábor (13. e) Arany János Domokos-napra című köszöntőjéből adott elő részleteket, amelyeket nemcsak a Domokosok szívlelhettek meg

Takács Richard (12. e), a Puskás Technikum egyik Kazinczy-érmese Illyés Gyula A jövendő magyar című írását olvasta fel

Szele Dávid (12. a), a 2012-es országos harmonikaverseny 3. helyezettje Joe Alex Intermezzóját adta elő harmonikán

Mohácsi Péter (12. a), aki 2010-ben lett Kazinczy-érmes, Karinthy Frigyes osztályát idézte fel

Schenk Tamás (12. b) a Malaguena című spanyol népzene-összeállítást adta elő

Bangó Róbert (12. b) Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek? című könyvéből adott elő részleteket

Dr. Horváth László Ferenc igazgató szalagavatói beszéde

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

De mindenekelőtt Ti, irigyeltek, kik 2062-ben, a PuTiTáTe alapításának 150. évfordulóján még 70 évesek sem lesztek.

Mert ugye az utóbbi félévben minden október 24-e, az alma mater 100. szülinapja körül forgott. Volt olyan nap, amikor három beszédet mondtam, de volt olyan is, amikor az egyik díszbeszéd miatt a másik állófogadást kellett kihagynom. Remélem, látszik!

Legnagyobb szaporulat – az erkölcsi után – a szobrok számában történt. A honvédelmi minisztertől megkaptam a harmadik huszárt, ennek most kék a pantallója. Így most már van ezüst, na jó, újezüst, vörös és kék gatyás huszárom is.

Két Puskással is nőtt a birodalom. Egy porcelánnal, ezt a ’60 c-től, a Bródy-osztálytól kaptam. Ők a „nagy generáció”: Minden negyedév első keddjén 17 órakor tartanak „érettségi találkozót” a Kispozsonyi étteremben, a galérián. Bármely „trófeás” bankettnél tartalmasabbak ezek a találkozók. Az ilyen osztályokról vegyetek példát, ti, első bálozók, első bankett előtt állók. A középiskola egy életre szóló élményforrás, egy stabil pont. Kevés ilyen stabil pont van az életetekben. Úttörők nem voltatok, katonák meg nem lesztek. Az ám, az általános iskola még a boldog tudatlanság állapota: a gyermekkor. Az egyetem pedig már a valós élet: harc a bent maradásért, harc a kreditekért. Félévenként és tantárgyanként más és más harcostársakkal. Lesznek ott is emlékezetes pillanatok: Sikeres vizsgák, jeles dolgozatok, elfogadott házi feladatok és a végén a rektor aranylánccal a nyakában kezet fog, de ezek csak epizódok, pillanatok: a magányos farkas üvöltése a sötét erdőben, vagy ha jobban tetszik, a félénk nyuszi osonása az avarban.

Úgy a 40 éves érettségi találkozó környékén fogjátok már igazán érezni, hogy mit is adott a PuTiTáTe. Ezt meg is kell persze élni! És lehet, hogy az egyik fő probléma? „Még azt szerettem volna elmondani a padtársamnak, a mérőtársamnak, a kapusnak az osztály focicsapatából… és már nincs kinek… és hozzá nincs telefon, nincs e-mail, nincs sms… Akkor fogjátok először, másodszor… n-edszer érezni, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen.

Még jó, hogy lenéztem. Soha nem bocsátottam volna meg magamnak, ha a „kis bronz Puskásról” itt most nem szólok.

Igazán életre szóló élmény volt a 100. évfordulón, a vörös szőnyegen, az Aida dallamaira végigvonulni, és átvenni a kollégáimtól kedvenc Puskásomat ábrázoló bronz kisplasztikát. 20 évet, 2 hónapot, 24 napot dolgoztam érte.

Közismerten nem vagyok egy népszerűséghajhászó, bratyizós, haverkodós típus. Nem a mának, nem a perc gyönyörének élek. A jövő vállalható szintű megéléséért dolgozom nap mint nap, óráról órára, percről percre. Permanens stratégiai gondolkodás. Folyamatos modellezés.

Ha így lesz, akkor mi úgy csináljuk…

Ha megszűnik a saját számla, akkor az Almamater Alapítványnak kell finanszíroznia a diákösztöndíjakat…

Ha nem lett kellően megalapozva a 12. évfolyam, akkor bónuszokkal kikövezett utat kell nekik találni az érettségi felé… (Lehet, hogy ezt az utat egy hete Andrássynak hívták?)

Mivel 2012-ben még nem kötötték meg a kezünket, most vegyünk új hálót az udvarra, lakkoztassuk fel a tornacsarnokot, linóleumoztassuk le az Aud. maxot, készítsünk 18 új munkahelyet az alagsor 5-ben, cseréljünk ki 60 számítógépet meg 72 széket… Nem folytatom a felsorolást. Ezek már nem nekem lettek beruházva, ezek már az utódok munkáját teszik lehetővé. Hangsúlyozom: teszik lehetővé, nem csak segítik. Ezen és hasonló beruházások nélkül tíz év múlva lerohadnának a laborok. Húsz év múlva nem csak szellemileg, fizikailag is összedőlne az épület.

Nem szavaztattam meg a nevelőtestülettel például azt, hogy állítsunk emléktáblát vagy sem. De azt sem szavaztattam meg, hogy emléktábla vagy ingyen színházjegy, mert nincs jogunk felzabálni a jövőt!

Számoljuk csak együtt! Az ezer jegy négymillió forintba került. Kb. 450 tanuló jár a Puskásba. Ők három részre oszthatók.

Kb. 150-en megvették féláron, 2000 forintért a jegyeket az iskola 100. szülinapjára. (Ez úgy négy korsó sör ára.)

Kb. 150 főnek nem kellett fizetni a jegyért. Ők ledolgozták az ünnepségek kapcsán a jegy árát.

Maradt még kb. 150 fő, akit nem érdekelt az anyaiskolája centenáriumi bulija. Ők még nem Puskás-diákok. Csak azt nem értem, hogy akkor minek járnak ide? Nem keresem, nem üldözöm őket. Egy cseppet sem haragszom rájuk. Ennél sokkal rosszabb a helyzet: sajnálom őket. Sajnálom, hogy ők olyan ingerszegény környezetben nőttek fel eddig, ahol ennyire felborult az értékrend…, ahol várhatóan nincsen karácsony, névnap, születésnap, ahol nincsenek ünnepek. Vagy ahol az ünnepet a négy korsó sör jelenti. Az erjesztett árpa és maláta íze fontosabb számukra, mint „Sexpír” mondatai.

Ha az illető elsős, van mit nevelni rajta. Ígérem, hogy ezt meg is tesszük az elkövetkező években.

Ha az illető valamelyik végzős évfolyam tagja, az már a mi hibánk, sőt szégyenünk, mert négy-öt év alatt nem tudtuk a „gyáliutasságot” belenevelni. Vajon mit tanítottunk neki? Milyen példát mutattunk? Milyen tagjává vált a közösségnek?

Megkérdezte némelyik osztályfőnök, kérek-e névsort a megjelentekről. Nem, akik ott voltak, azokat láttam. Azokat viszont, akiket nem érdekelt a centenáriumi díszünnepség, arra sem méltatom, hogy elolvassam a nevüket.

Miért csak most mondom?

Jaj, mondják néhányan, akiknek ég az a bizonyos… Ha ezt előre tudjuk…

Van valami célja annak – teszik fel többen a költői kérdést –, hogy én ezt miért pont itt és pont most mondom?

Igen, van.

Én már a 2013/14-es technikusi oklevélosztót tervezem.

Folytassam?

Aki nem iratkozik be a szakképző évfolyamra, biztosan nem lesz majd ott a 2014-es oklevélosztón. Aki nem iratkozik be a szakképző évfolyamra, annak a Gyáli út nem középiskola, hanem nappali melegedőhely volt.

Durva vagyok? Igen.

Az itt maradás ugyanolyan etikai kérdés, mint a távolmaradás a Vígszínháztól. A diák részéről etikai, az iskola részéről a továbbélés kérdése.

Ha jövőre nem maradsz itt technikusnak, tíz év múlva már nem lesz hová jönni az érettségi találkozóra. Becsukják az iskolát.

Látom a megdöbbent arcokat.

Diák is, szülő is, tanár is.

„Na, az öregnek megint elszállt az agya! Ez itt most nem kellett volna!”

Közismert, hogy Puskás mellett Nikola Tesla, a krajnai szerb a nagy kedvencem. Gyakran mondta, amikor előjött a maláriája: „Ha becsukom mindkét szememet, akkor a homlokom közepén kinyílik egy harmadik, amellyel látom a jövőt.”

Borzasztó lehetetett neki!

Nekem viszont be sem kell csuknom a szememet, és belelátok a fejetekbe. Látom a gondolataitokat. Hallom a ki sem mondott mondataitokat:
„Hagyd már abba, vén…!”
„Tűzzék már fel azokat a … szalagokat!”
„Ropjuk már el a …. táncot és húzzunk el innen a bús…ba!!!”
„Kezdődjön végre a mi bulink!”: barbároknak a Bar-bárban! Ugye, 13. e?
„Nem kell lakcipő! Nem kell fehér ing! Nem kell nyakkendő!”

Milyen jó volt Nikola Teslának. Ilyenkor kinyitotta a valós szemeit, ezzel bezárult a virtuális, a homloka közepén; és helyreállt a rend.

Én ennél kényelmetlenebb helyzetben vagyok. Már bent ülök a gondolataitokban, és hallom: „Hagyd már abba! Nem érdekel bennünket, hogy mi lesz holnap! Hagyd már abba!”

Oké! Ennyi! Nincs tovább! Abbahagyom! Kezdődjék a szalagozás!

És majd 60 évesen végre megértitek, miről is beszéltem. Addig eltelik vagy 10-15 ezer nap, de lesz ugyanennyi éjszaka is.

Szép álmokat! Rózsás csókokat.

Szalagtűzés és szalagavatói táncok

A végzős osztályok képviselői először dr. Horváth László Ferenc igazgatóra tűzték fel a szalagot

Az évfolyam ajándékával

Szele Dávid (12. a), osztályfőnöke Szabó Miklós

A 12. a osztály

Bozsóki Bence (12. b), osztályfőnöke Miterli Zoltán

A 12. b osztály

Takács Adrián (13. e), osztályfőnöke Blastik István

A 13. e osztály

Rácz Rita énektanárnő kamarakórust alakított, majd felkérte a Glasshearts együttes tagjait, hogy közösen fogalmazzák újra a Szól a rádió című Locomotiv GT-számot. A zenekar tagjai: Fodor Krisztián (10. b) szólógitár, Kovács Dominik (10. a) dob, Hegyi Ádám (10. a) ritmusgitár, Tasnádi László (12. b) basszusgitár, Rédl László (9. a), Herczeg Valentin, Hernádi István és Boros Viktor (10. e) ének

Elsőként a 12. a osztály mutatta be táncát. Címe: Műfajok háborúja avagy a legényes visszavág. Betanította: Fekete Bence

A 12. b-sek más stílussal, vadul készültek: kalóztáncot adtak elő. Felkészítette őket: Fellegi Annamária

A 13. e-sek a hagyomány jegyében bécsi keringővel készültek. Tanáruk: Varsányi Eszter, akinek a férje, Varsányi Zsolt 2002-ben végzett volt Puskás-diák

Össztánc a szalagavató zárásaként