Nobel nem nôsült meg, és 1895. november 27-én kelt végrendeletében egész vagyonát egy alapítványra hagyta. A végrendeletet Nobel maga fogalmazta, az általa - enyhén szólva - nem különösebben becsült jogászok közremûködése nélkül. A jogi pontatlanságok azután késôbb sok vitára adtak alkalmat. A Nobel Alapítvány alapokmányát Stockholmban a Királyi Palotában mutatták be 1900. június 29-én. Érdemes ebbôl azokat a részeket idézni, melyeket a Nobel-díj Bizottság mindazoknak megküld, akiket javaslattételre felkér.
 
 

A Nobel Alapítványt Dr. Alfred Bernhard Nobel 1895. november 27-én kelt végrendelete alapján hozták létre. A végrendelet vonatkozó részei a következôk:

'Hátramaradó vagyonom egészét a következôképpen kell kezelni: a végrendeleti végrehajtóim által biztos értékpapírokba fektetett tôke egésze képez egy alapot, amelynek kamatait évente azok között osszák ki díjakként, akik a megelôzô évben a legnagyobb szolgálatot tették az emberiségnek. A jelzett kamatokat öt egyenlô részre kell felosztani, amelyeket azután a következôképpen kell megosztani: egy részt annak a személynek, aki a legjelentôsebb felfedezést tette a fizika területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentôsebb felfedezést tette a kémia területén; egy részt annak a személynek, aki a legjelentôsebb felfedezést tette az élettan, illetve az orvostudomány területén; egy részt annak a személynek, aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá; egy részt pedig annak a személynek, aki a legtöbbet, illetve a legjobbat tette a nemzetek közötti barátság ügyéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért, illetve csökkentéséért, a békekongresszusok megrendezéséért és elôsegítéséért. A fizikai és a kémiai díjakat a Svéd Tudományos Akadémia; az élettani, illetve orvosi díjakat a stockholmi Karolina Intézet; az irodalmi díjat a stockholmi Akadémia; a béke elômozdításáért adandó díjat pedig a Norvég Stortinget (Parlament) tagjaiból választott, öt személybôl álló bizottság ítéli oda. Kifejezett kérésem, hogy a díjak odaítélésénel ne játsszon szerepet a jelöltek nemzeti hovatartozása, hanem egyedül az, hogy az arra legérdemesebb kapja, függetlenül attól, hogy skandináv-e vagy sem.'
 

A végrendeletnek azt a kikötését, hogy az évi díjakat olyan eredményekért kell odaítélni, melyeket "az elmúlt év folyamán" értek el, úgy kell értelmezni, hogy a díjakkal a végrendeletben szereplô területeken elért legújabb eredményeket kell jutalmazni, korábbi munkákat csak akkor, ha azok jelentôsége korábban nem derült ki.
 
 

A díjak odaítélésénél csak nyomtatásban megjelent munkák vehetôk figyelembe.
 

A díjat két egyenlô részre felosztva is ki lehet adni, ha mindegyegyik érdemes az elismerésre. Ha egy jutalmazni kívánt eredményt két vagy három személy ért el, akkor ôket közösen lehet jutalmazni. Semmiképpen sem lehet azonban több, mint három személyt díjazni.

Elhunyt személy munkája nem díjazható. Ha azonban a díj nyertese meghal, mielôtt a díjat megkaphatta volna, a díj kiadható.
 

A díjat odaítélô testület minden egyes svéd tagozatára egy "Nobel Bizottságot" jelölnek ki, mely három, négy vagy öt tagból áll, hogy véleményt alkossanak a díjak odaítélésérôl.
 
 

Csak azokat a személyeket lehet a díjak odaítélésekor figyelembe venni, akikre arra kompetens személyek tettek javaslatot. A díj iránti személyes folyamodásokat nem szabad mérlegelni.
 
 

Az Alapítvány Ünnepi Napján, december 10-én, a végrendelkezô halálának évfordulóján, a díjat odaítélô testületek minden egyes díjazottnak átadják a díj összegének megfelelô csekket, az oklevelet és egy, az alapító képmását ábrázoló és megfelelô felirattal ellátott aranyérmet.
 

A díjat odaítélô testületek döntése ellen nem lehet kifogást emelni.

A díjra vonatkozó javaslatokat, vizsgálódásokat és véleményeket nem szabad nyilvánosságra hozni. Abban az esetben, ha a díjat odaítélô testület határozatát illetôen véleménykülönbségek jelentkeznének, akkor ezeket sem szabad a jegyzôkönyvben rögzíteni, sem pedig nyilvánosságra hozni.

Azonban a díjat odaítélô testület, minden egyes eset mérlegelése alapján hozzáférhetôvé teheti a határozat kialakításának alapját képezô anyagot történeti kutatások céljára. Ilyen engedély azonban nem adható a döntést követô ötven éven belül."

Részletek a Svéd Királyi Tudományos Akadémia Nobel Bizottságai által odaítélt díjakkal kapcsolatos speciális szabályokbó
 
 

A Nobel Alapítvány Statútumainak 7.§-ában említett kompetenciát a következôk élvezik:

1. A (Svéd Királyi) Tudományos Akadémia svéd és külföldi tagjai;
2. A Fizikai és Kémiai Nobel Bizottság tagjai;
3. A Nobel-díjjal jutalmazottak;
4. A svéd a dán, a finn, az izlandi és a norvég egyetemek és mûegyetemek, valamint a Karolina Intézet fizikai és kémiai professzorai;
5. A Tudományos Akadémia által, a megfelelô földrajzi eloszlás alapján kiválasztott, legalább hat egyetem vonatkozó tanszékeinek professzorai; és
6. Az Akadémia által kiválasztott más tudósok, akik méltóak a javaslattételre.

Szeptember vége elôtt a Nobel Bizottság benyújtja véleményét és javaslatait az Akadémiának a díjakat illetôen.

Ezt követôen, de legkésôbb október vége elôtt az Akadémia megfelelô Osztálya megteszi észrevételeit és megjegyzéseit. Amennyiben szükséges, az illetékes Osztály az Akadémia más Osztályainak tagjait is kooptálhatja.

Az Akadémia végleges döntését november közepe elôtt meghozza.
 

A Nobel Bizottságok és az Osztályok határozatai, véleményezései a díjak odaítélésével kapcsolatban csak a Nobel Alapítvány Statútumainak 10. §-a feltételei szerint hozhatók nyílvánosságra.

A Nobel Alapítvány 10. §-a alkalmazásával kapcsolatban figyelembe veendô, hogy élô személyre vonatkozó adatok nem hozhatók nyilvánosságra. Ha ilyen irányú kérés merül fel, akkor azok a kérdéses személy beleegyezése nélkül nem szolgáltathatók ki."

1968-ban a Svéd Bank Igazgatósága a bank fennállásának 300. évfordulója alkalmából úgy döntött, hogy a közgazdasági tudományok terén elért nagy jelentôségû eredmények elismerésére díjat alapít, és ezt a Nobel-díjak keretében hozza létre. Hosszas tárgyalások után a Nobel Alapítvány elfogadta ezt a javaslatot. Az elsô ízben 1969-ben kiosztásra került díj hivatalos neve: "A Svéd Bank Közgazdasági Tudományos Díja Alfred Nobel Emlékére". A díjat a Svéd Tudományos Akadémia ítéli oda.
 
 

A számomra hozzáférhetô irodalomban semmiféle hiteles adatot nem találtam erre vonatkozóan. Azonban számos feltételezés, mendemonda, találgatás olvasható a különbözô cikkekben és visszaemlékezésekben.

Szénássy Barna a Bolyai díj történetét taglaló értékes dolgozatában azt írja, hogy ebben "némi szerepe volt a stockholmi egyetem professzorának ... Gösta Mittag-Lefflernek. Ô és felesége ugyanis már 1883. január 6-án úgy végrendelkezett, hogy djursholmi villájukat - nemzetközi alapítványként - a Svéd Akadémia rendelkezésére bocsátják, elsôsorban a skandináv országok matematikai kutatásainak elôsegítése céljából."

Kármán Tódor önéletrajzában sokkal személyesebb és igencsak kicsinyes okot tételez fel: "Én személyesen mindig azt gyanítottam, hogy azért elfogult a Nobel-díj Bizottság, mert Nobel nem tudta megbocsátani a házvezetônôjének, hogy egy matematikussal szökött el tôle". Nobel haragja természetesen aligha befolyásolhatta volna a Nobel-díj Bizottságot, mely Nobel halála után néhány évvel kezdte meg mûködését, de természetesen nem adhatott matematikai díjat, mivel ez nem szerepelt a végrendeletben. Nobel életrajzában nem található házvezetónôjének romantikus szökésére nézve semmi adat. Talán nem járunk messze az igazságtól ha úgy véljük, hogy Kármán Tódor feltételezésének az a felháborodás volt az alapja, hogy ô maga, és számos más, általa a díjra méltónak talált tudós nem nyerte el ezt az elismerést.

Hasonló jellegû, és nem kevésbé alaptalan a Manfred von Ardenne könyvében olvasható, Debiesse francia professzortól származó magyarázat: "Nobelnek volt egy harminc évvel fiatalabb barátnôje, akit egy ízben tête à tête talált egy matematikussal. Állítólag ez késztette arra, hogy a Nobel-díj megalapításakor kihagyja az alapítvány szabályzatából a matematikát." Természetesen nem bizonyos, hogy az életrajzok az agglegény Nobel minden szerelmi ügyérôl beszámolnak. Ezzel a feltételezéssel kapcsolatban azonban érdemes megemlíteni, hogy Nobelnek valóban volt egy hosszabb ideig tartó, minden bizonnyal nem csupán plátói kapcsolata egy nálánál közel harminc évvel fiatalabb bécsi lánnyal. Sophie Hess egyszer azt közölte vele, hogy gyermeket vár, a gyermek apja egy magyar katonatiszt, bizonyos Kapivári Kapy. Nobel fejedelmien gondoskodott hûtlen barátnôjérôl, és még végrendeletében is megemlékezett róla. (Meglepô, hogy nem olvasható olyan feltételezés, hogy Nobel háborúellenességében szerepet játszott volna a csábító katonatiszt volta.)

Úgy vélem, hogy a matematika mellôzésének más, éspedig Nobel tudományos szemléletében rejlô oka volt. Nobel nem részesült semmiféle magasabb oktatásban. Rendszeres tanulmányai, melyeket magánúton folytatott, már 16 éves korában befejezôdtek. Egyetemre nem járt, kémiai ismereteit Zinintôl, a kiváló orosz szerves kémikustól szerezte. Zinin hívta fel késôbb, 1855-ben Nobelék figyelmét a nitroglicerinre is. Nobel jellegzetes, múlt századbeli zseniális feltaláló volt. Találmányai, melyek közül a legfontosabbak a gyutacs, a dinamit és a robbanó zselatin, anyagismeretet, céltudatosságot, és természetesen intuiciót igényeltek, de nem követeltek meg semmiféle magasabb matematikai ismeretet. Valószínû, hogy Nobel matematikai ismeretei nem haladták meg a négy alapmûveletet, és biztos, hogy találmányainak kidolgozása nem is igényelt többet. A XIX. század második felében a kémiai kutatómunka általában, Nobel Alfréd kutatásai pedig különösen nem támaszkodtak a matematikai eredményekre. A természettudományi kutatások természetében csak Nobel halála után következett ebben az irányban lényeges változás. Ma aligha hagyná Nobel figyelmen kívül a matematika és a számítástudomány fejlôdésének elômozdítását.
 
 

Mindegyik díjazott kap egy kb. 200 g súlyú, 23 karátos aranyból készült érmet. (Érdekes, hogy az érem vastagsága, és így tömege is változhat kissé. Szent-Györgyi Albert érmének tömege 206 g.) A három tudományos és az irodalmi díjjal együtt adományozott érmet Erik Lindberg, a századforduló jelentôs svéd szobrásza tervezte. A 64 mm átmérôjû érmek elôlapja azonos: Nobel profilban ábrázolt arc-, illetve mellképe. Felirata: A kép bal oldalán ALFR./ NOBEL, a kép jobb oldalán NAT./MDCCC/XXXIII/OB./MDCCC/XCVI. Alul bevésés: E. LINDBERG 1902.
 
 

Az érmek hátoldala különbözô. A fizikai és a kémiai díjak esetében felhôkbôl kiemelkedô, Iziszre emlékeztetô, kezében bôségszarut tartó nôalak. Egy másik, a tudomány géniuszát jelképezô nôalak egy fátylat emel le az istennô arcáról. A körirat idézet Vergilius Aeneisébôl: INVENTAS . VITAM . IUVAT . EXCOLUISSE . PER . ARTES. A fizikai és a kémiai érmek esetében a két nôalak mellett balról NATURA, jobbról SCIENTIA szavak, alul pedig az odaítélô testületre utaló REG . ACAD . SCIENT . SUEC. A hátoldal alján kártus van, melybe a díjazott nevét vésik.
 

A fizikai és a kémiai  érem hátoldala	Az élettani, illetve orvos- tudományi érem hátoldala	Az irodalmi érem hátoldala

Az élettani, illetve orvostudományi érem hátoldalán ugyancsak két nôalak van. Az egyik, a gyógyítás géniuszát jelképezô, térdén egy könyvet tart, egyik karjával egy szenvedô nôalakot karol át, a másik kezében pedig egy csészében forrásból csorgó vizet fog fel, hogy azzal a szenvedôt megitassa. Az érem alján az odaítélô testületre vonatkozó körirat: REG . UNIVERSITAS . MED . CHIR . CAROL .

Az irodalmi érem esetében a hátoldalon egy férfi elbûvülten hallgatja és jegyzi le a Múzsa énekét. A kártus két oldalán: ACAD, illetve SUEC .

Ezeket az érmeket a svéd Királyi Pénzverde készíti.
 

A békedíjjal adományozott érmet Gustaf Vigeland neves norvég szobrász tervezte, és a norvég Királyi Pénzverde készíti. Az elôlapon Nobel arcképe, melyet a következô körirat vesz körül: ALFR . NOBEL . NAT . MDCCCXXXIII . OB . MDCCCXCVI + . A hátoldalon három láncot képezô, a testvériséget jelképezô férfialak, a körirat pedig: PRO . PACE . ET . FRATERNITAE . GENTIUM. Ezen az érmen nincs kártus.

A közgazdasági érem elôlapján ugyancsak Nobel arcképe látható, alatta két egymásba fonódó bôségszaru van. A körirat: SVERIGES RIKSBANK TILL ALFRED NOBEL'S MINNE 1968. A hátoldalon középen egy ötágú csillag, felette egy nagyobb, kétoldalán és alatta pedig egy-egy kisebb korona. A körirat: KUNGLIGA VETENSKAPSAKADEMIEN. Ezen az érmen sincs kártus.

A hetvenes évek óta a díjazottak megvásárolhatják aranyérmük bronz másolatának legfeljebb három példányát. A díjazottak kapnak egy 1,2 cm átmérôjû jelvényt is, melyen az érem elôlapja látható.

A különbözô bizottságok tagjai minden évben kapnak egy aranyozott ezüstérmet, melynek elôlapja megegyezik az adott Nobel-érem elôlapjával, hátoldala pedig az odaítélô intézményre utal. Ezeknek az érmeknek 2,6 cm az átmérôje, a tömege pedig 13 g. Ha egy bizottsági tag tíz érmet összegyûjtött, akkor azt becserélheti egy aranyéremre.
 
 

A díjazottak kiválasztásában óhatatlanul szerepet játszanak személyes szempontok, hiszen még a tudományos eredmények jelentôségének megítélése sem mentes a szubjektív elemektôl. Az is nyílvánvaló, hogy minden évben több olyan személy neve merülhet fel joggal, mint ahányan a díjban részesülhetnek. A bizottságok természetesen sok ajánlás közül, és azok alapján választják ki azokat, akik véleményük szerint a legérdemesebbek az elismerésre.

Az illetékes szakkörökben meglehetôsen általános a vélemény, hogy az 1923-ban az inzulin felfedezéséért adományozott díjat nem méltányosan ítélték oda. Szerepelnie kellett volna Bestnek, a fiatal orvosnak, akinek kezdeményezô szerepe volt a kutatásokban, és nem érdemelte meg a díjat Macleod, akinek legfôbb érdeme az volt, hogy nem akadályozta a munkát. Sokan, de elsôsorban a magát mellôzöttnek érzô Fred Hoyle, úgy vélték, hogy a pulzárok felfedezésért 1974-ben Hewishnek ítélt díjat meg kellett volna osztani Jocelyn Bell-lel, aki gondos észleléseivel az alapot szolgáltatta a felfedezéshez. Egyes tudománytörténészek szerint igazságtalan volt egy fiatal kutató, Fletcher mellôzése az 1923-ban az elektron elemi töltésének meghatározásáért egyedül Millikannek odaítélt díjban, mert Fletchernek volt az ötlete az eredmény elérésére vezetô módszer.

Az 1943. évi kémiai Nobel-díjat 1944-ben Otto Hahnnak ítélték oda. Meglehetôsen általános a vélemény, hogy Lise Meitnernek és Fritz Strassmann-nak is részesülnie kellett volna ebben az elismerésben.

Csak egyetlen esetben derült ki, hogy a díj odaítélésének alapját képezô felfedezés téves volt. Fibiger 1926-ban a rákot elôidézô paraziták felfedezéséért kapta meg a díjat, de az utóbb elvégzett vizsgálatok ezt a rendkivül jelentôs eredményt nem erôsítették meg.

Mint említettük, a szabályok szerint a javasoltak nevei és a javaslati indokolások, valamint az azokkal kapcsolatos megállapítások ötven évig nem kerülhetnek nyilvánosságra. 1987-ben jelent meg az 1901 és 1937 között kiosztásra került fizikai és kémiai Nobel-díjakkal kapcsolatos anyag feldolgozása, így errôl az idôszakról már meglehetôsen világos képet alkothatunk. (Csak zárójelben említjük meg, hogy - mivel az ajánlások is teljesen bizalmasan kezelendôk - nem lehet komolyan venni azokat a sokszor felbukkanó kijelentéseket, hogy ezt vagy azt a személyt Nobel díjra javasolták.)
 
 

A francia Le Chateliert viszont 1905 és 1934 között egyszer javasolták a kémai és tizenhatszor a fizikai díjra, az ugyancsak francia Urbaint 1912 és 1936 között 21-szer, a német Sommerfeldet 1917 és 1937 között 1921 kivételével minden évben, összesen 20-szor, az amerikai Lewist 1922 és 1935 között 11-szer javasolták - eredménytelenül. (Az 1937-et követô esetleges ajánlásokat egyelôre nem ismerjük!)

Eötvös Lorándot három ízben, 1911-ben, 1914-ben és 1917-ben jelölték. Az elsô alkalommal Fröhlich Izidor, Klupathy Jenô és Kövesligethy Radó, másodízben Fröhlich, Klupathy és - az akkor már valószínûleg német állampolgár - Lénárd Fülöp, 1917-ben pedig Fröhlich és Klupathy voltak az ajánlók.

1938-ig magyar ajánló volt még a kémikus Than Károly, aki Arrheniust javasolta - sikerrel, és Konek Frigyes, aki egy ízben Curtiust, egy ízben pedig Harriest javasolta - sikertelenül. (1939-ben Gróh Gyula ajánlotta a díjra Hevesy Györgyöt, aki azután azt négy évvel késôbb meg is kapta.)

Minden említett ajánlásszám az érvényes javaslatokra vonatkozik. Érdekes, hogy milyen sok érvénytelen ajánlást is tettek. Ezek egy része post humus javaslat volt. Meglepô módon számos önjavaslattal is találkozunk. Ostwald, akit 1909-ben a kémiai díjjal tüntettek ki, négy ízben (1920, 1921, 1923, 1924) jelölte önmagát a fizikai díjra.
 
 

A náci uralom alatt bebörtönzött Carl von Ossietzky békedíjjal való kitüntetése miatt Hitler megtiltotta, hogy német állampolgárok elfogadják a Nobel-díjat. Ezért aztán az 1938. és 1939. évi kémiai díjakat Richard Kuhn és Adolf Butenandt, az 1939. évi fiziológiai díjat Richard Domagk csak a háború után vehette át.

Borisz Paszternáknak ítélték az 1958. évi irodalmi Nobel-díjat, de a szovjet hatóságok nyomására visszautasította a kitüntetést. 1964-ben Sartre elvi megfontolások alapján utasította vissza az irodalmi Nobel-díjat.
 
 

Annak megítélése, hogy ki a magyar, illetve magyar származású, nem egyszerû, és sokszor nem is teljesen egyértelmû. A legfontosabb elem - legalábbis véleményem szerint - az, hogy valaki milyen mélyen gyökerezik a magyar kultúrában, és mennyire tekinti magát magyar származásúnak. Bár a felsoroltak közül a feltételek nem egyforma mértékben teljesülnek, ôket - mint látni fogjuk - joggal tarthatjuk legalábbis magyar származásúaknak. Aligha tekinthetnénk azonban e kategóriába sorolhatónak I.I. Rabit, akit 1944-ben a fizikai, és Milton Friedmant, akit 1976-ban közgazdasági Nobel-díjjal tüntettek ki, csak azért, mert szüleik a történelmi Magyarországról (Kárpátaljáról) vándoroltak ki az Egyesült Államokba.

Lénárd Fülöp (Pozsony, 1862. VII. 7. - Messelhausen, 1947. V. 20.)
Pozsonyban jár gimnáziumba. Kiváló tanárával Klatt Virgillel, késôbb tudományos kérdésekben is együttmûködött. Egyetemi tanulmányait Budapesten, Berlinben és Heidelbergben végezte. Rövid ideig Eötvös Loránd tanársegédje volt, ezt követôen haláláig Németországban élt. A Magyar Tudományos Akadémia 1897-ben választotta levelezô tagjává, ekkor még biztosan magyar állampolgár volt. 1901 és 1905 között minden évben javasolták a díjra, melyet 1905-ben ítélték oda a katódsugárzással kapcsolatos munkáiért. 1907-ben az Akadémia tiszteleti tagjává választotta. Köszönôlevelét "hazafias üdvözlettel" fejezi be, de ekkor már valószínûleg nem magyar állampolgár. Lénárd a századforduló és a századelô kétségkívül egyik legjelentôsebb fizikusa. Sajnálatos, hogy a század második évtizedétôl kezdôdôen egyre erôsebben torzultak nézetei, és Starkkal, egy másik német Nobel-díjas fizikussal késôbb a náci ideológia támaszai lettek. Hirdették a német fizika felsôbbrendûségét a dogmatikus (zsidó) fizikával szemben. Mindkettôjük haragja elsôsorban Einstein ellen fordult. Ebben valószínûleg szerepet játszott az is, hogy Einstein 1922-ben az 1921. évi Nobel-díjat a fényelektromos hatás kvantitatív értelmezéséért kapta, magát a fényelektromos hatást pedig Lénárd fedezte fel. Starknak is megvolt a személyes oka az Einstein iránti haragra: a fotokémia egyik alaptörvényét Einstein és Stark egymástól függetlenül fedezték fel, de gyakran csak Einstein-törvényként említik, valószínûleg azért, mert Einstein megfogalmazása pontosabb.
Bármilyen elítélô is lehet véleményünk Lénárd politikai nézeteirôl, munkásságának alapvetô jelentôsége, és a magyar kultúrával és tudományossággal való kapcsolata kétségtelen.
 

Bárány Róbert (Bécs, 1876. IV. 22. - Uppsala, 1936. IV. 8.) Magyar származása kétségtelen, apja vándorolt ki Rohoncról Bécsbe, ma is élnek rokonai Magyarországon. A hazai tudományossággal, illetve kultúrával azonban vajmi csekély kapcsolata lehetett. Valószínûleg ô köszönhetett a legtöbbet "a vesztibuláris apparátus (azaz az egyensúly-szerv) élettanával és kórtanával kapcsolatos munkáiért" neki ítélt 1914-es Nobel-díjnak, mert az elsô világháborúban orosz hadifogságba került, és onnan, mint Nobel-díjas, a svéd kormány közbenjárására szabadult. A háború után Bécsbe ment, de nem kapott egyetemi tanszéket. Ezután Svédországban telepedett le, az Uppsalai Egyetemen kapott katedrát.

Zsigmondy Richárd (Bécs, 1865. IV. 1. - Göttingen, 1929. IX. 23.) Szülei mindketten magyarok, de neki magának a magyar kultúrával nem volt kapcsolata. Ezt mutatja az is, hogy amikor az 1925. évi Nobel-díjat 1926-ban neki ítélték "a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért, és a kutatásai során alkalmazott, a modern kolloidkémiában alapvetô jelentôségû módszereiért" (az ultramikroszkóp felfedezésért), a Természettudományi Közlöny meg sem emlékezett az eseményrôl.

Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. IX. 16. - Woods Hole, 1986. X. 22.)
A Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán 1917-ben nyert orvosdoktori diplomát. Ezután hollandiai, németországi, angliai és amerikai egyetemeken dolgozott. 1928-ban hívta meg Klebelsberg Kúnó kultuszminiszter a szegedi egyetemre. Katedráját 1930-ban foglalta el, és folytatta korábban megkezdett kutatásait a biológiai oxidációs folyamatok mechanizmusával és az általa felfedezett C-vitaminnal kapcsolatban. Nagyon jelentôs volt annak a felfedezése, hogy a szegedi zöldpaprikában különlegesen nagy az aszkorbinsav koncentrációja. Ez lehetôvé tette, hogy addig elképzeléhetetlenül nagy mennyiségben állítsák elô, és mind biológiai, mind pedig kémiai szempontból sokoldalú kísérleteket végezzenek vele.

A fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat 1937-ben ítélték neki oda "a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalízis szerepének terén tett felfedezéseiért". Szent-Györgyit már 1934-ben is jelölték, akkor a kémiai Nobel-díjra, de ez a jelölés érvénytelen volt, mivel megosztva javasolták mellette Haworthnak, Reichsteinnek és Karrernek. A statútumok szerint pedig, mint említettük, legfeljebb háromfelé lehet megosztani a díjat. Haworth és Karrer megosztva nyerték el ugyancsak 1937-ben a kémiai, Reichstein pedig 1950-ben a fiziológiai Nobel-díjat.

Az MTA levelezô tagjává elôször 1931-ben jelölték, de nem kapta meg a szükséges támogatást. 1935-ben nyerte el a levelezô, majd 1938-ban a rendes tagságot.

Még szegedi évei alatt kezdett el az izommozgás biokémiájával foglalkozni. Ezen a területen a Nobel-díjjal értékelt munkájával egyenértékû eredményeket ért el.

Elkötelezett humanista polgár volt. A szovjet-finn háború idején Nobel-érmét a finneknek ajánlotta fel. Szerencsére az érmet egy gazdag finn kiváltotta, és a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A Kállay kormány idejében titkos diplomáciai küldetése volt a háborúból való kiugrás elôkészítésére. 1944. március 19-e után ezért illegalitásba vonult. A háború után a budapesti egyetemre nevezték ki. A Magyar-Szovjet Társaság elsô elnöke lett. Magyarországról, politikai okok miatt, 1947-ben elôször Svájcba, majd az Egyesült Államokba távozott. Itt rákkutatással kezdett el foglalkozni. Ezek a munkái igen vitatott értéküek.

Hevesy György (Budapest, 1885. VIII. 1. - Freiburg, 1966. VII. 5.)
Egyetemi tanulmányait Budapesten és több külföldi egyetemen végezte, Freiburgban doktorált. Korának legjelentôsebb tudósaival (Lorenz, Haber, Rutherford, Bohr) volt szoros munkakapcsolata. 1918-ban a Budapesti Tudományegyetem tanárává nevezték ki, de katedrájától 1919-ben megfosztották. Koppenhágába ment, ahol Costerrel felfedezte a hafniumot. Ezután a Freiburgi Egyetem professzora 1933-ig, amikor is visszatér Bohr intézetébe. Dánia német megszállásakor Svédországba menekül. 1924 és 1936 között hét alkalommal javasolták Nobel-díjra, melyet 1943-ban nyert el "a radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért a kémiai kutatásban". Az MTA 1945-ben tiszteleti tagjává választotta. Számos magyar kémikussal (Gróh Gyula, Zechmeister László, Putnoky László, Róna Erzsébet) volt kapcsolatban, és közölt velük társszerzôségben dolgozatokat.
 

Békésy György (Budapest, 1899. VI. 3. - Honolulu, 1972. VI. 13.) Mind középiskolai, mind egyetemi tanulmányait több országban végezte (mint diplomata fia sok országban töltött rövidebb-hosszabb idôt), a Budapesti Egyetemen doktorált. A Postakísérleti Állomáson végezte a hallással kapcsolatos alapvetô fontosságú, különlegesen pontos kísérleteit, az általa kifejlesztett módszerekkel. 1939-ben átvette a Kísérleti Természettani Tanszék vezetését, de továbbra is dolgozott a Postakísérleti Állomáson. Az MTA 1939-ben választotta levelezô tagjává. 1946-ban külföldre távozott, elôször Stockholmba, majd a Harvard Egyetemre. Élete utolsó szakaszában a Hawaii Egyetemen dolgozott, ott is halt meg. Az élettani Nobel-díjat 1961-ben kapta, lényegében még Budapesten végzett kísérletei alapján, "a fül csigájában létrejövô ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért".

Wigner Jenô (Budapest, 1902. XI. 17. - Princeton, 1995. I.3.)  A Fasori Gimnáziumban tett érettségi után a berlini Technische Hochschulén folytatta vegyészmérnöki tanulmányait. Itt doktorált 1925-ben. Rövid idôre hazatért Budapestre, ahol bôrgyári vegyészmérnökként dolgozott. Ezután németországi egyetemeken, 1930-tól pedig a princetoni egyetemen mûködött. Meghatározó jelentôségû volt a szerepe az atombomba kifejlesztésében. A Nobel-díjat 1963-ban - Maria Goeppert Mayerrel és J.H.D. Jensennel megosztva - kapta meg "az atommagok és az elemi részek elmélete terén, különösen pedig az alapvetô szimmetriaelvek felfedezésével és alkalmazásával elért eredményeiért". Az MTA 1988-ban választotta tiszteleti tagjává.

Gábor Dénes (Budapest, 1900. VI. 5.-London, 1979. II. 5.)  Egyetemi tanulmányait a BM-en kezdte és 1924-ben a charlottenburgi Mûszaki Egyetemen fejezte be, és itt doktorált 1927-ben. 1933-ig a Siemens-Halske, 1933 és 1948 között a British Thomson-Houston cégnél volt kutatómérnök, 1949-tôl nyugalomba vonulásáig a londoni Imperial College professzora volt. Rövidebb ideig az Egyesült Izzóval is kapcsolatban állt. Az 1971. évi Nobel-díjat "a holográfia módszerének felfedezéséért és fejlesztéséért" kapta. Megjegyzendô, hogy a holográfia elvét már évtizedekkel elôbb felfedezte, de a módszer gyakorlati megvalósítását csak a lézerfényforrások koherens fénynyalábja tette lehetôvé. A mérnöki fizika területén sok más alapvetô jelentôségû eredményt is elért, és sokat foglalkozott a tudomány társadalmi hatásaival. Az MTA 1964-ben választotta tiszteleti tagjává.

Polanyi, John Charles (Berlin, 1930. I. 23.) Polányi Mihály és Kemény Magda fia. Egyetemi tanulmányait Manchesterben végezte, ezt követôen angliai, amerikai és kanadai egyetemeken dolgozott, 1962 óta a Torontói Egyetem professzora. Az 1986. évi Nobel-díjat - D.R. Herschbachhal és Yuan T. Leevel megosztva - "az elemi kémiai folyamatok dinamikájával kapcsolatos felfedezéseiért" nyerte el.

Wiesel, Elie (Máramarossziget, 1928. IX. 30.)  Középiskoláit magánúton végezte, de Debrecenben is vizsgázott. Családjából egyedül élte túl a deportálást. Elôször Párizsban telepedett le, 1963 óta amerikai állampolgár. Széleskörû irodalmi tevékenységet folytatott, az 1986. évi Nobel békedíjat azért kapta "mert egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezetô volt azokban az idôkben, amikor az erôszak, az elnyomás és a fajgyûlölet rányomta bélyegét a világ arculatára".

Oláh György (Budapest, 1927. V. 29.)  A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, a BME-n szerzett vegyészmérnöki oklevelet. Ott is kezdte kutatói pályáját Zemplén Géza munkatársaként. 1956-ban elôször Kanadába, majd az Egyesült Államokba ment, ott elôbb a Case Western Reserve University, majd a University of Southern California professzoraként dolgozott. Szerteágazó a munkássága a modern szerves kémia területén. Legfontosabb eredménye kétségkívül az 1994. évi Nobel-díjjal jutalmazott "hozzájárulása a karbokationok kémiájához". Ebbôl a néhány szóból még a szakember számára sem derül ki munkájának jelentôsége. Többet mond, hogy lényegében az ô munkái döntötték meg a szén négyvegyértékûségének dogmáját, és új utakat nyitottak a szénhidrogének elôállítására. Állandó a kapcsolata a hazai kutatókkal. Az MTA 1990-ben választotta tiszteleti tagjává.

Harsányi János (Budapest, 1920. V. 29.)  A Fasori Gimnáziumban érettségizett, gyógyszerészi oklevelet a Budapesti Tudományegyetemen szerzett 1942-ben. 1947-ben filozófiai doktorátust nyert. 1950-ben Ausztráliába ment, a Sidneyi Egyetemen közgazdászként végzett. Különbözô amerikai és ausztráliai egyetemeken, 1961-tôl nyugdíjazásáig a Berkeleyi Egyetemen dolgozott. Az 1994. évi közgazdasági Nobel-díjat "a nem-kooperativ játékok elméletében az egyensúly elemzés terén végzett úttörô munkásságáért", John Nashsel és Reinhard Seltennel megosztva kapta.

A heidelbergi egyetemen végezte tanulmányait, itt is doktorált. 1872-tôl a budapesti egyetemen elôször az elméleti, majd a kísérleti fizika tanára volt. A folyadékok felületi feszültségével és a gravitációval kapcsolatban alapvetô törvényszerûségek felfedezése fûzôdik nevéhez. Az Eötvös-inga mind a tudományos kutatásban, mind pedig a kôolajlelôhelyek felderítésében rendkívüli szerepet játszott. Mint említettük, a Nobel-díjra három évben is felterjesztették.
 
 

A Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, a budapesti egyetemen szerzett orvosdoktori diplomát, majd a Karlsruhei Egyetemen doktorált kémiából. 1919-ben Németországba, onnan 1933-ban Angliába ment, a Manchesteri Egyetemen volt a fizikai kémia, majd 1949 után a filozófia professzora. A kémia három területén, az adszorpció elméletének kidolgozásában, a makromolekulák röntgendiffrakciós szerkezetvizsgálatában és a kémiai reakciók mechanizmusának felderítésében is rendkívüli jelentôségû eredményeket ért el.

A magyar kultúrához és a magyar tudományhoz sok szállal kapcsolódott. Berlini intézetében több magyar kutató, köztük Schay Géza és Wigner Jenô is dolgozott.
 
 

Budapesten, a VI. kerületi Reálgimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait a Budapesti Mûegyetemen végezte. A berlini egyetemen doktorált. Doktori értekezésében az entrópia és az információ kapcsolatát értelmezte. A század egyik legjelentôsebb és legsokoldalúbb tudósa. Ô fedezte fel a nukleáris láncreakció lehetôségét, és kapott szabadalmat az atomreaktorra. Az elemi részek gyorsítására szolgáló berendezés elvét is ô fedezte fel. (Lényegében a ciklotron felfedezésért kapott Nobel-díjat 1939-ben Lawrence.) Alapvetô eredményeket ért el a biológiai folyamatok értelmezése terén is. Többször jelezte, hogy gondolatainak alakulásában meghatározó szerepe volt Az ember tragédiájának. (Madách neve így került be egy, az atombomba kifejlesztésével foglalkozó könyvbe!)
 
 

Budapesten, az édesapja, Kármán Mór alapította Trefort utcai Mintagimnáziumban érettségizett, mérnöki oklevelet a Budapesti Mûegyetemen szerzett. Elôbb a göttingeni egyetemen dolgozott, az aacheni mûegyetemen, majd az Egyesült Államokban, a CalTech-en volt professzor, és számos állami és magánmegbízás alapján is végzett kutatómunkát. Meghatározó szerepe volt a modern aerodinamika, a hangsebességnél gyorsabb repülôgépek és a rakéták kifejlesztésében. Elsôként kapta meg a legnagyobb amerikai tudományos kitüntetést, a National Medal of Science-t. Mint az önéletrajzából is kiderül, a magyar kultúrához és irodalomhoz ezernyi szállal kötôdött egész életében. E könyvében egy teljes fejezetet szentel gimnáziumának és a magyar iskolarendszernek. E fejezet címe az angol kiadásban is The Minta!
 
 

A Mintagimnáziumban érettségizett, egyetemi tanulmányait Németországban végezte. Több európai és amerikai egyetemen volt professzor, majd a Lawrence Livermore Kutatólaboratórium igazgatója. Több fontos, nevét is viselô fizikai-kémiai felfedezés (a BET-egyenletben a T betû rá vonatkozik), Jahn-Teller effektus), valamint az atom- és a hidrogénbomba kifejlesztésében játszott különlegesen fontos szerep alapján a század egyik legjelentôsebb tudósa. A magyar kultúrával és tudománnyal állandó a kapcsolata.
 
 

Óhatatlanul merül fel a kérdés, hogy minek tulajdonítható egy ilyen kis nemzet fiainak ennyire kiemelkedô szerepe az elmúlt évszázad természettudományi fejlôdésében. Szilárd Leó ezt a kérdést egy beszélgetés során azzal ütötte el, hogy a magyarok tulajdonképpen más égitestrôl származó, különlegesen fejlett civilizációkból kerültek a földre. Ez a tréfás "magyarázat", persze a megfelelô ironikus formában, több könyvben is olvasható. Kivételesen jelentôs alkotók ilyen nagy arányának felbukkanása természetesen sok tényezô eredménye, és teljes egyértelmûséggel aligha magyarázható. Úgy vélem azonban, hogy a legfontosabb elemek felderíthetôk.

A kiegyezést követôen Magyarországon hatalmas gazdasági és kulturális fejlôdés következett. Elsôsorban Eötvös József kezdeményezésére megújították a magyar iskolarendszert. Jelentôs mértékben Kármán Mór tevékenységének köszönhetôen, a német, angol és francia középiskolák legjobb elemeinek ötvözésével a gimnáziumok egész sora alakult, ahol a legjobb pedagógiai elvek alapján, nagyszerû tanárok seregének munkájával oktattak és neveltek. Sokszor emlegetik a budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumot, mint ahol annyi magyar kiválóság érettségizett. Anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is csorbítani kívánnám e nagyszerû iskola és Rátz László, a zseniális matematikatanár érdemeit, rá kell mutatnom arra, hogy a történelmi Magyarországon mintegy száz, lényegében ilyen színvonalú középiskola mûködött. A természettudományi tárgyak oktatásának különlegesen magas színvonalában jelentôs szerepet játszott az 1841-ben alapított és a kiegyezést követôen hatalmas fejlôdésnek indult Magyar Természettudományi Társulat és annak 1869-ben megindított folyóirata, a Természettudományi Közlöny. A Társulat gerincét a középiskolai tanárok alkották. A Közlönyt a tagok illetményképpen kapták, és megállapítható, hogy a dolgozatok jelentôs részét is középiskolai tanárok írták. Az is igen fontos körülmény, hogy a legkiválóbb diákok számára fizikai és matematikai tanulmányi versenyeket alapítottak. Számos kiváló tudós emlegeti visszaemlékezéseiben ezeket a tanulmányi versenyeket.

A már jelzett ipari és mezôgazdasági fejlôdés igényelte a jól felkészült szakembereket. Ezzel kapcsolatban térünk ki arra a megkerülhetetlen kérdésre, hogy minek tulajdonítható a magyar kiválóságok között a zsidó származásúak nagy aránya. A kiegyezést követôen történt meg a zsidók emancipációja. (Az egyenjogúságot kimondó törvényt már az 1849. évi országgyûlés meghozta, de az a szabadságharc bukása miatt nem került érvénybe.) Ez addig elfojtott hatalmas energiákat szabadított fel, amihez hozzájárult a szellemi munkásság hagyományos tisztelete és megbecsülése a zsidók között. A magyar kis- és középnemesség, melynek soraiból a múlt században a magasabban iskolázottak nagy hányada került ki, nem elsôsorban a természettudományok iránt érdeklôdött.

Ezért, vagy legalábbis legfôként ezért, a megfelelô pályákra (mérnök, orvos, matematikus, fizikus, vegyész) elsôsorban a zsidó és a német származásúak kerültek, a nemesi rétegek fiait inkább a jogi és közigazgatási pályák vonzották. Az sem elhanyagolható, hogy - kényszerûségbôl - a zsidó származásúak közül, aki tehette, a legjobb európai egyetemeken folytatta egyetemi tanulmányait.

[Az utolsó rész olyan fontos kérdéskört vázol, amely feltétlenül bôvebb, mélyebb és részletesebb kifejtést érdemel a tárgyhoz tapadó véleménykülönbségek és elôítéletek miatt. A témára a késôbbiekben visszatérünk. Szerk.]

Vészits Ferencné (szerk.): A Nobel-díjasok lexikona, Gondolat, Budapest, 1974.

Fóti Mihály: Az orvostudomány és az élettan Nobel-díjasai (1901-1973), Medicina, Budapest, 1975.

Zuckermann, Harriet: Scientific Elite: Nobel Laureates in the United States, The Free Press, New York, 1977.

Crawford, Elisabeth, Heilbron, J.L., Ullrich Rebecca: The Nobel Population 1901-1937, Office for History of Science and Technology, University of California, Berkeley, 1987.

Schück, H.; Sohlman, R.; Österling, A.; Liljestrand, G.; Westergren,A.; Siegbahn, M.; Schou, A. és Stahle, N.K.: Nobel. The man and his prizes. Elsevier, Amsterdam, 1962.

Bergengren, Erik: Alfred Nobel. Nelson and Sons, London, 1962.

Sohlman, Ragnar: The lagacy of Alfred Nobel. The Bodley Head, London, 1983.

von Euler, U.S.: The Nobel Foundation and its Role for Modern Day Science, Die Naturwissenschaften 68, 277 (1981)

A magyar vonatkozások:

Palló Gábor: A magyar Nobel-díjasok, Fizikai Szemle

Nagy Ferenc: Magyar származású Nobel-díjas tudósok, Mûszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségi Kamarája, Budapest, 1995.

McCagg Jr., W.O.: Jewish Nobles and Geniuses in Modern Hungary, East European Quarterly, Boulder - Columbia University Press, New York,1972.

Az egyes díjazottak:

Zemplén Gyôzô: Lénárd Fülöp, Természettudományi Közlöny 38, 17 (1906)

Koczkás Gyula: A 40 éves ultramikroszkóp, Természettudományi Közlöny 75, 280 (1943)

Bay Zoltán, Dénes Gábor, Nagy Ferenc és Wisinger István: Szent-Györgyi Albert, Dokumentumok és riportok, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.

Erdey-Grúz Tibor: Hevesy György, az új magyar Nobel-díjas, Természettudomány 1, 13 (1948)

Palló Gábor: Hevesy György Magyarországon, Fizikai Szemle 35, 137 (1985)

Palló Gábor: Egy Nobel-díjas felfedezés anatómiája, Fizikai Szemle 35, 378 (1985)

Palló Gábor: Budapesti beszélgetés Wigner Jenôvel, Magyar Tudomány 95, (33), 961 (1988)

Jéki László: Wigner Jenô, Magyar Tudomány 102, (40), 341 (1955)

Szigeti György: Az 1971. évi fizikai Nobel-díj, Természet Világa 103, 119 (1972)

Kovács István: Gábor Dénes. Magyar Tudomány 86, (24), 702 (1979)

Lanouette, W.: Genius in the Shadows. A Biography of Leo Szilárd, The Man Behind the Bomb. The University Chicago Press, Chicago, 1992.

Kármán Tódor és Lee, Edson: Örvények és repülôk, Kármán Tódor élete és munkássága, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.

Rhodes, Richard: The Making of the Atomic Bomb, Simon & Schuster, New York, 1986.
 
 

A dolgozat a következô közlemények felhasználásával készült:

A Díj és a Magyarok. Természet Világa 126, 531 (1995)

Miért nincs matematikai Nobel-díj? Természet Világa 127, 103 (1996)

A Nobel-díj és a magyar Nobel-díjasok. Debreceni Szemle 4, 1 (1996)

Köszönetemet fejezem ki Kristina Falleniusnak, a Nobel Alapítvány munkatársának, a Nobel-díjjal kapcsolatos érmekre vonatkozó értékes közléseiért.