Egy legendás kísérletező, Vermes Miklós nyomában
Számomra sajnos már nem adatott meg, hogy személyesen ismerjem századunk
egyik legkiemelkedőbb magyar pedagógusát, Muki bácsit, azaz Vermes Miklóst,
mégis megtiszteltetésnek érzem, hogy írhatok róla. Mint Jedlikes diákot,
engem is büszkeséggel tölt el, amikor szóba kerül valahol a neve, mert
érzem, nem minden iskola büszkélkedhet azzal, hogy fennállása során ilyen
egyéniségek fémjelezzék a nevét. Muki bácsi és a Jedlik szervesen összekapcsolódik,
mintha egyik sem létezhetne a másik nélkül…
Muki bácsi 1905-ben született Sopronban, ahol később a helyi Evangélikus Gimnázium diákja lett. Tanulmányait Budapesten folytatta, 1928-ban matematika-fizika-kémia szakos tanári oklevelet szerzett. Először tanársegéd volt a Kémiai Intézetben, majd a Fasori Evangélikus Gimnáziumhoz került, míg végül 1952-től a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium tanára, egészen 1990-ben bekövetkezett haláláig. Az itt eltöltött közel 40 évének munkássága alapvetően meghatározta iskolám mindennapjait, s meghatározza még a mai napig is, hiszen szelleme tovább él kollégáiban, volt tanítványaiban, s leginkább a 3. emeleti szobájában és a szertárban, amely még mindig a fizika szentélye, s az is marad, mindaddig, amíg valaki is emlékszik Muki bácsi nevére.
Különleges tanár volt. Fantasztikus érzékkel tudta még a bonyolult fizikai
jelenségeket is egyszerűen elmagyarázni. Ráadásként mindenhez tudott egy
kísérletet is, így az elméletet tökéletes összhangba tudta hozni a gyakorlattal,
ami garancia volt arra, hogy senki se unatkozzon az óráin. Magyarázatait
közérthető példákkal támasztotta alá, így még a legvadabb elméletet is
mindenki számára érthetővé tudta varázsolni. Eszköztára kifogyhatatlan
volt. Gyermeknapokon kollégái csemetéinek titokzatos porokat küldött, amelyek
segítségével a lakást zöld füstbe vagy lila ködbe lehetett borítani, a
fizikában nem túl járatos szülők legnagyobb megrökönyödésére. Amikor a
végzősök megjelentek nála, hogy a hagyományos szerenáddal köszönjenek el
tőle, ablakából tűzijátékkal fogadta őket. Különleges ünnepi szakköreire
egész Csepelről özönlöttek a diákok, mindig zsúfolásig megtelt az előadó,
mert tudták, ez nem egy egyszerű bemutató lesz, itt mindig valami fantasztikus
élményben lesz részük. Aki eljött, nem csak a fizikával ismerkedhetett
meg, a komolyzene elmaradhatatlan volt ilyenkor. Mert ha valaki azt hinné,
hogy a fizikán kívül nem érdekelte semmi más, az bizony alaposan téved!
Nebulóit megtanította a zene élvezetére, reggelente a becsöngetésig szóltak
Mozart, Beethoven, Wagner muzsikái. Diákjait színházba vitte, különleges
kirándulásokat szervezett nekik, bejártak hegyet-völgyet, s közben ki tudja
honnan szerzett rakétákkal szórakoztatta őket. Ezernyi dologgal foglalkozott,
tudása határtalan volt. Mindenkinek készségesen segített mindenben, lételeme
volt a tanítás, a mások tudásának csiszolása. Rengeteg könyvet írt, például
a Jedlikben használatos fizikakönyveket is.
Viseltes nadrágban és köpenyben járt, amelyen foltot hagytak az évek során bemutatott kísérletek, számára az öltözködés nem volt fontos. Kopottas bőröndje elmaradhatatlan társa volt, pedig néha a kulcsokon és egy almán kívül semmit sem tartott benne. A szobájában érezte magát igazán otthon, az volt az ő világa. Öreg szekrénye tele volt vegyszerekkel, asztalán szakkönyvek, a National Geography számai több évre visszamenőleg, s az elmaradhatatlan következő kísérlet, s az előzőek emléke, például egy neoncső, ami az egyik korábbi robbanásnál pottyant le.
Talán a legsikeresebb kísérletének a története fejezi ki legjobban az egyéniségét, s fanyar humorát. Egy alkalommal – úgy ’82 körül - az iskolában előkészítőt tartott, s meg akarta lepni a diákjait valami rendkívülivel. Már két nappal korábban készült, keverte a vegyszereket és a rá olyan jellemző pontossággal előpakolt és kipróbált mindent, kivéve egyet, ami végül számára is meglepetést okozott. Egy termit-reakcióval kedveskedett a tanulóinak, s hogy még jobban sikerüljön, dupla mennyiséget készített elő. A hatása leírhatatlan volt. Az ablakok kitörtek, a képek leestek a falról, az ajtó kivágódott, s a füst átláthatatlan volt... Mivel a terem a piac felé nézett elég nagy riadalom támadt odalenn. Hamarosan a mentők, a tűzoltók és a rendőrök is megérkeztek. Szerencsére nem sérült meg senki, de az anyagi kár jelentős volt. /csupán 16 ablaküveg törött ki / – “Tanár Úr, előzőleg kipróbálta a kísérletét?” – kérdezték, mire a válasz nem késett sokat: “Miért, tegnap jobban ráértek volna?”
Ezek után mindenki megnyugodhatott, pánikra semmi ok, csak a csepeli Jedlikben egy Kossuth-díjas tanár kísérlete a kelleténél jobban sikerült...
Emlékét ma már nem csak a Jedlik őrzi, hanem az egész kerület, hiszen
alig van olyan intézmény a környéken, ahol ne találkozhatnánk egy egykori
tanítványával, s mára már nevét általános iskola, alapítványok és versenyek
viselik. Megható, hogy évről évre Mikuláskor, Muki bácsi névnapján sírjánál,
a Farkasréti temetőben együtt emlékezik felejthetetlen fizikatanárára a
Fasori Gimnázium és a Jedlik régvolt diáksága, valamint tanártársai a mindig
segítőkész kollégára.
Késmárki Péter
Jedlik Ányos Gimnázium, 12.a