Kis Kálmán tanár úrra (matematika-fizika) mindenki szeretettel emlékszik, szigorú, követelményeket támasztó egyéniségével nagyon megfogta az osztályt. Engem pedig különösen. A fizika-órái egy új világot nyitottak meg, szinte tanulni sem kellett az anyagot. Az elsõ "tudományos"-nak mondható elõadásomat is az osztály szenvedte végig (bocs fiúk...), amit egy diákköri napon tartottam az elektromágneses hullámokról (ma is megvan, vállalom).
Gáfor Mihály (átvitel-technika) szeretetével és bizalmával tisztelt meg minket, például ránk bízta az akkori átvitel-technikai labor javítását, karbantartását. Innen természetes út vezetett egy olyan irányba, ahol a tudomány ötvözõdik a technikával, a mûszaki megoldásokkal, és amit úgy neveznek, hogy kísérleti fizika.
Az egyetem után az akkori KFKI-ban
(Központi Fizikai Kutató
Intézet, Csillebérc, itt vagyok ma is)
lézerekkel, holográfiával kezdtem
foglalkozni
(elektromágneses hullám ez is!). Majd a
nyolcvanas évek elején
lehetõség
adódott a dubnai (akkori Szovjetunió)
nemzetközi kutató intézetben optikai
elven
mûködõ részecskedetektorok
kutatásában részt venni. Ekkor
kerültem kapcsolatba
a kísérleti
részecskefizikával, azzal a
sokszínû világgal, ami a
legalapvetõbb
kérdésekre keresi a választ, hogy
hogyan keletkezett és mibõl áll az
anyag, az
anyag és energia viszonya, a
különbözõ erõk
hatása.