„Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a Telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.” Ezekkel a szavakkal kezdte meg adását 1893. február 15-én Budapesten a Telefonhírmondó. A vezetékes telefonhálózatra épülő „beszélő újság” Puskás Tivadar találmánya, a rádió előzménye volt. Az adást 120 évvel ezelőtt megkezdő Telefonhírmondónak állít emléket a Telefónia Múzeumban 2013. február 15-én nyílt kiállítás.

Az év végéig megtekinthető Telefonújság című tárlat látogatói elolvashatják a Telefonhírmondó 1893-as szabadalmi levelét, híreket hallgathatnak a falra szerelt hallgatókon, olvashatnak a találmány előzményeiről és történetéről, Puskás Tivadar életéről és munkásságáról. Az érdeklődők egyebek mellett láthatják a millenniumra készült aranyozott hallgatópárt Ferenc József monogramjával, a korabeli hallgatókészülékeket és házi telefonokat, valamint a találmányhoz kapcsolódó eszközöket és morzeasztalt.

Aranyosné dr. Börcs Janka, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) főigazgatója megnyitóbeszédében kiemelte, hogy a digitális világban élők számára fontos előzmény az egykori technikai eszközök ismerete, és ezek rejtelmeibe tekinthetnek be az érdeklődők a tárlaton. A főigazgató szerint a múlt ismerete a gyökereinket is jelenti, amelyek nélkül nem volna biztos a jövőnk. „A kiállítással olyan értéknek állítunk emléket, amely meghatározó volt és ma is az, mert nélküle nem így történnének az események a világban” – tette hozzá

Rajnai Attila, a Magyar Posta Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy 1990-ig a műsorszóró- és távbeszélő-szolgálat is a Magyar Postához tartozott, amely – mint mondta – „mindig is törekedett a kulturális örökség megőrzésére és méltó közvetítésére, és napjainkban is fontos feladatának tekinti a múlt bemutatását, az értékmentést”

„Hallgassuk meg, mi történt 30 évvel a Telefonhírmondó indulása után” – invitált újabb időutazásra dr. Horváth László Ferenc, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola igazgatója, majd felcsendült az első rádióstúdió felavatásának 50. évfordulójára komponált „Szól a rádió” című sláger. Az LGT által megénekelt Marcal János segédtiszt 1923-ban, a kísérleti adásokban vett részt, és zenekíséret nélkül énekelt magyar nótákat. A róla szóló LGT-számot már nem hallhatta, mert egy évvel korábban, 1974-ben elhunyt. Az első rádióstúdiónak otthont adó bútorszállító kocsi – amelyről Fröhlich Henrik, az iskola szülői szervezetének elnöke mutatja a korabeli fotót – rekonstruált mása napjainkban a Puskás Tivadar Távközlési Technikum udvarán áll

Dr. Horváth László Ferenc igazgató Marcal János fiával és unokájával. Marcal László édesapja munkásságát elevenítette fel, míg Zoltán a nagyapjához fűződő gyermekkori emlékeiről mesélt a megnyitón

Szilágyi Maya, a Postás Múzeumi és Művelődési Alapítvány ügyvezető igazgatója

Részletek a kiállításból

Puskás Tivadar világhírű találmánya

Az 1893. február 15-én először megszólaló Telefonhírmondó első stúdiója és leadóállomása az V. kerületi Magyar utca 6. számú házban működött, ahol – egy országos napilap szerkesztőségéhez hasonlóan – négy szerkesztő és mintegy száz tudósító dolgozott. A hírmondó huszonöt előfizetővel indult, de ez a szám egy évvel később hétszázra, újabb egy esztendő múlva pedig ötezerre nőtt, 1900-ban már 6437-en igényelték a szolgáltatást.

Puskás Tivadar elsősorban arra volt büszke, hogy találmányával felülmúlta a nyomtatott sajtó naprakészségét. „Korunkban a gyorsaság nemcsak ott fontos – mondta –, ahol közvetlen érdeklődési körünket érinti, hanem szükséges, hogy értesülve legyünk a világ minden táján történt eseményekről, a legnagyobb gyorsasággal. Ehhez pedig a mai újságok nem elég gyorsak.” A 15 koronás belépőért és a 36 koronás éves előfizetési díjért a „Telefonhírmondó Vállalat egy arasznyi nagyságú falapot állít előfizetőinek lakására, mely szobadísznek is beillik. Két drót vezet az utczáról e laphoz, melyen két hallgató kagyló lóg, s örökösen öntik a hírt reggel 9 órától este 9 óráig”.

A Telefonhírmondó kezdettől fogva a világ minden tájáról érkező híreket, az áru- és értéktőzsde jegyzéseit, időjárás-jelentést és pontos időt közvetített, de a szerkesztőség nagy hangsúlyt helyezett a színházi és a hangverseny-közvetítésekre is. Állandó összeköttetést létesítettek több színházzal, elsősorban az Operaházzal és a Blaha Lujza téren álló egykori Népszínházzal. A színházakban négy-négy mikrofont helyeztek el, amelyek tisztán továbbították a zene- és énekhangokat.

Az első operaközvetítésre 1896-ban került sor, 1918-tól kezdve pedig már rendszeres volt az adás a Népoperából, a Nemzeti és a Király Színházból. Kapcsolták a zeneakadémiai hangversenyeket is, egyes kávéházakból a legnépszerűbb katona- és cigányzenekarok muzsikáját. A hírek és zenei programok mellett megszólaltak a Telefonhírmondóban az ország legismertebb közéleti személyiségei, írói, költői, színészei is, így többek között hallható volt például Jókai Mór, gróf Apponyi Albert, Blaha Lujza.

Puskás Tivadar alig egy hónapig vezethette a vállalkozást, mivel 1893. március 16-án meghalt. A szabadalmi jog ezután öccsére, Albertre szállt, majd 1894 őszén Popper István mérnök vette át a Telefonhírmondót, s rövidesen részvénytársasággá fejlesztette azt. A társulás a millennium évében, 1896-ban már 750 kilométeres saját hálózattal és hatezer előfizetővel rendelkezett. A Telefonhírmondó Rt. először az Erzsébet krt. 24. szám alá költözött, majd 1894 októberétől a Rákóczi út 22. számú házban talált hosszú ideig otthonra. 1911-ben szerelték fel a pontos idő jelzésére szolgáló óraüzemet, a Rákóczi úti központból naponta hatszor szabályozták a város különböző helyein levő villamos órákat.

Az előfizetők száma az első világháború évei alatt csökkent. A nyersanyaghiány miatt alig tudták a hálózatot fejleszteni, és a vezetékek kezdtek elrozsdásodni. Popper István ilyen körülmények kényszeréből adta át vállalatát a Magyar Távirati Iroda Rt.-nek.

1923 telén hatalmas hóvihar tombolt Budapesten, elpusztította a háztetőkre szerelt vezetékeket, emiatt a Telefonhírmondó üzemeltetése hónapokig szünetelt. 1924 tavaszán elkezdődött a tatarozás és az új vonalak építése, lassan ismét elindultak az adások. 1925. december 1-jén a Telefonhírmondó Rt. – az MTI konszernjének tagjaként – egyesült az induló Magyar Rádióval, ezt követően Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. néven működött tovább. Ettől a naptól kezdve kevés eltéréssel azonos műsort sugároztak. 1928 októberében a többi társvállalattal együtt átköltöztek a Sándor utcai új épületbe. 1930-ban a Telefonhírmondónak még több mint 8000 előfizetője volt, de a rádiókészülékek rohamos elterjedésével az előfizetők száma egyre apadt, ezért 1943-ban a magán-vevőkészülékeket leszerelték, kizárólag közületek, kórházak tartottak fenn néhány vonalat. A második világháború után, a magyar rádiózás újjáalakulásakor már nem hívták ismét életre a szolgáltatást.

Az MTI összefoglalójának felhasználásával
Fotók: Tarkó András, PTTT