Verseny

Versenyeredmények

  • Megjelent: 19 February 2020

A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntőjébe jutott két csapatunk:

  • 10.e csapata:     Do Márk Dung, Gortva Ádám, Jangel András ésLáng Ádám.
  • 11.e csapata:     Jánka István, Ihász Dániel, Kis-Herczegh Attila és Siklódi Gellért.

Felkészítő tanáraik: Szabó László és Jeneiné Horváth Kinga.

Matematika OKTV második fordulójába jutott diákjaink:

Zrínyi Ilona Matematikaverseny: Budapest legjobb szakgimnáziuma

  • Megjelent: 21 May 2019

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben is megrendezte a Zrínyi Ilona kétfordulós (területi, országos) matematikaversenyt. A szakgimnáziumi kategória 9. évfolyamosok közötti versenyén, az országos döntőben hatodik lett Do Márk Dung (9.e).

Sikeres Matematika OKTV szereplés

  • Megjelent: 20 May 2019

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Oktatási Hivatal által közösen meghirdetett Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV), Matematika tantárgyból a szakgimnáziumi tanulók kategóriájában hat tanulónk is az országos döntőbe jutott. Végeredmény szempontjából az előkelő 9. és 10. helyen végzett Kiss Viktor (12.a) és Kósa György Máté (12.a). A többi döntős is nagyon szépen szerepelt, Németh Csilla Márta (12.e) 13., Andi Zsombor (12.b) 27., Ferancz Norbert (12.b) 31.

Oldalak